A lézerek méltánytalanul elfeledett eszközük a kozmetikai iparban. Értem ez alatt kiváltképp azon lézerek csoportját, amit úgy hívunk, hogy soft lézerek vagy lágylézerek. Ezeket a ceruza alakú, vagy központi vezérlőegységről működtetett eszközöket az orvosi szektorból vette át a kozmetika, kisebb intenzitású watt-energiájú kozmetikai gépek formájában. A He-Ne (soft lézer technikában gyakran használt gázok) lézerekről kiderült, hogy az elektromágneses impulzusa során a sejthártya kettős rétegében megváltoztatja a polaritást, ezáltal nem feltétlen a hatóanyag hasznosul nagyobb mértékben, hanem elindítja a sejt saját regenerációs folyamatait.

Hogy miért fontos ez?

Azért mert a lelassult, immunszupresszált, gyulladásban lévő szövetek energiatermelését, enzimatikus folyamatait, védekezőképességét támogatja a soft lézer. Emellett pedig a kezelt terület gyógyulása után a bőrre kerülő orvosi tisztaságú hatóanyagok valóban jobban szívódnak a sejthártyán keresztül.

A lágylézer hatásai között szerepel a gyors sebgyógyulás és a kollagének reparációja. A kísérletek bebizonyították, hogy a sebek szélein látható tömörödés, húzási erő gyorsabb ütemben zajlik le. Így lerövidült idejű, eredményesebb sebgyógyulás érhető el.

A kollagén rostok regenerációja a lágylézer segítségével a rostok megvastagodásához vezet, amely a felületes ráncokra eredményesen hat és a bőrfelszín egyenletesebb és egészségesebbé válik.

Az enzimatikus reakciók növekedése nem csak a besugárzott terülten tapasztalható, hanem a test más területein. Másrészt a kötőszövetben számos ideg és érhálózat van, amelyek biztosítják a test mélyebb rétegei közti kommunikációt, reflexet, amelyet jótékonyan stimulál a soft lézer.

Ami viszont a kozmetikusnak a legfontosabb az az aknekezelés. Tudjuk, hogy a vendég számára a legfontosabb a látvány. Például egy tisztítás során a traumált, adjusztált területek gyulladáscsökkentése nagyon fontos, ami egy kozmetikus számára szakmai szempontból igen nagy kihívás. Ezt hivatott segíteni a lágylézer.

Összességében ez egy kiváló, kozmetikai hatáskörbe tartozó eszköz, amihez most cégünknél teljeskörű lézeroktatás jár, mely témái a következők:

– lézertörténelem
– lézerek a kozmetikai, orvosi gyakorlatban
– intenzitás és kompetencia
– felhasználás a kozmetikában
– gyakorlati bemutató

https://iskins.hu/termek/lagylezer-780nm-10mw/

Jöjjön el elektro-kozmetikai tanfolyamjainkra és ismerje meg kozmetikai gépeinket!

iSkin csapata

Facebook
Twitter
LinkedIn
Shopping Cart